Tel: +36 1 445-4226, +36 70 514-3636  •  E-mail:
Ügyfélkapu
Azonosító:
Jelszó:
 
Hirdessen, hogy középpontban legyen! Megyei Szaknévsor

Nyomásmérők

Afriso-Euro-Index Kft.- Budapest

Bemutatkozás


Társaságunk 2004 elején alakult. Fő tevékenységünk, az Afriso termékek forgalmazása mellett a veszélyes, maró illetve mérgező anyagokat tároló tartályok szerelése, vizsgálata, karbantartása, duplafalusítása (üzemanyagtárló tartályok esetében a nyugaton előszeretettel használt, környezetbarát PVC fóliatípusokat felhasználva). A meglévő tudást és kapcsolatrendszerünket, illetve alapítási eszménket a Németországban piacvezető Afriso Euro Index GMBH vezetőitől vettük át, amely szerint lendületesen, hatékonyan, eredményesen kell dolgoznunk ahhoz, hogy a jövőben minden partnerünk úgy emlékezzen vissza ránk: Érdemes volt velük együttműködnünk és a jövőben is ezt a céget választanám. Rengeteget dolgoznunk azon, hogy a jövőben az üzemeltetőkkel megismertessük a cégünk adta előnyöket. Ezen kívül szigorúan megköveteljük magunktól, illetve alkalmazottainktól a pontos munkát, mert ezen a szakterületen csakis ezek alapján értékelnek. Fő célunk, hogy az Európai Unió követelményeinek megfelelve a jövőben minden tartály megkaphassa az engedélyt az üzemeltetésre, de csakis akkor, ha ténylegesen jogosult rá. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre, mert hiszünk abban, hogy ez a jövőben kifizetődő az üzemeltetőnek is.



Elérhetőségeink

CímCím: 1115 Budapest, Kelenföldi út. 2.
GPS: 47.471669,19.024735
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06-1-221-2496
Mobil: 30-616-1788
Fax: +36 1 321 3771

EmailEmail: zsombok@afriso.hu

WeblapWeb: http://www.afriso.hu

Aranymérleg Patika - Kisunhalas

Bemutatkozás


A gyógyszertárunkban az alábbi termékek szerezhetők be:
térítésköteles és térítésmentes vényekre felírt gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök
recept nélkül kiadható gyógyszerek
gyógynövények, gyógynövény alapú készítmények
gyógyteák, gyógytermékek, gyógykozmetikumok
táplálékkiegészítők
kötszerek
gyógyászati segédeszközök
tápszerek
egyéni igényekre, orvosi vényre készített gyógyszertárban készítendő gyógyszerek
Gyógyszer kiskereskedelmi tevékenység
Gyógyszerészi gondozás:
Vércukorszint mérés
Koleszterinmérés
Vérnyomásmérés

Nyitva tartás:
hétköznap: 7.30 - 18.30 óráig.
szombat: 7.30 - 12.00 óráig.
vasárnap: zárva
Ügyelet-készenlét:
Kijelölt hétvégéken: szombat 20.00 órától 22.00-ig ügyelet, majd vasárnap reggel 8.00-ig készenlét és vasárnap este 19.00 órától 22.00-ig ügyelet, majd hétfő reggel 7.30-ig készenlét. Kijelölt hétköznapokon: hétfő,kedd,szerda:19.00 órától -22.00-ig, csütörtök-szombat 20-22-ig ügyelet, utána reggel 7.30-ig készenlét.



Elérhetőségeink

CímCím: 6400 Kisunhalas, Szász Károly utca 2.
GPS: 46.429202, 19.475910
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06 (77) 421-654
Fax: 06 (77) 421-656

EmailEmail: aranymerlegpatika@t-online.hu

WeblapWeb: http://www.aranymerlegpatika.hu

CELSIUS TRADE Kft.- Debrecen

Bemutatkozás


Cégünk fűtéstechnikai szabályzók, érzékelők, valamint szivattyúk és alkatrészeik forgalmazásával, javításával foglalkozik. Cégünk egy 1995-ben alakult családi vállalkozás, mely nyomásmérők és hőmérséklet mérők forgalmazásával kezdte tevékenységét. Termékeink köre folyamatosan bővült az igényeknek megfelelően fűtéstechnikai szerelvényekkel, hőmérséklet érzékelőkkel, -szabályzókkal, vízmérőkkel. 1998-ban egy újabb profillal a szivattyútechnikával bővült kínálatunk. 2000 ben cégünk megvásárolta telephelyét, 2001-ben pedig átalakult a jelenlegi Celsius Trade Kft.-vé.



Elérhetőségeink

CímCím: 4028 Debrecen, Nyíl u. 44.
GPS: 47.540556,21.631175
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 52/530-389, 52/530-390
Mobil: 06-20/479-7857, 06-30/239-0551
Fax: 52/530-390

EmailEmail: info@celsiustrade.hu

WeblapWeb: http://www.celsiustrade.hu

Keresőszavak

szivattyútechnika   •   kereskedelem   •   szabályzók   •   érzékelők   •   manométer   •   hőmérők   •   vízóra   •   hőfokszabályzó   •   fűtéstechnikai szabályzók   •   rovarcsapda   •   szivattyúk   •   búvárszivattyú   •   csőszivattyúk   •   gázolajszivattyúk   •   medenceszivattyú   •   nyomásmérők   •   hidrofor tartály   •   vízszűrő   •   szerviz   •   szivattyúk javítása   •   szivattyú szerviz   •   szabályzók javítása   •   érzékelők javítása

HIDRO MASTER Kft.

Bemutatkozás


Telephelyek:
3300 Eger: Kistályai út 4., tel: 06 (36) 412-159
6728 Szeged: Fonógyári u. 10., tel: 06 (62) 559-400
4028 Debrecen: Korponay utca 15/1.,tel: 06 (52) 541-323
Cégünk fő tevékenységi köre: hidraulika tömlő, hidraulikacső gyártása. Polcainkon megtalálható minden olyan típusú és méretű fitting, - csőcsatlakozó - ami a hidraulikatömlő gyártáshoz szükséges ill. működő hidraulika területén dolgozó gépeket kiszolgálja.
A tömlők gyártása mellett komoly szerepet kap a sérült, hibás hidraulika csövek javítása is. A hidraulikacső javítás komoly szakértelmet igényel, hiszen kollégáinknak felelősséggel meg kell állapítani, hogy a sérült milyen formában javíthatók vissza úgy, hogy a javított hidraulika csövek is teljes értékű alkatrészek legyenek, megfeleljenek minden biztonsági követelménynek.
Komplett technológiát betanítással kínálunk azon cégek és vállalkozások részére, akik tömlőgyártással és hidraulikus termékekkel akarnak foglalkozni.
Ezekhez a technológiákhoz szükséges berendezések, tömlőroppantók, tömlőprések, hidraulikus tömlőprések területén több gyár termékeit is kínáljuk.
Nagykereskedelmi értékesítésünket bevezetve ma már az ország jelentősebb vállalkozásait látjuk el alapanyaggal - fittingekkel - csőcsatlakozókkal - tömlőkkel - hidraulikus csatlakozókkal.
Nagy a tapasztalatunk a nagynyomású mosó - magasnyomású mosók értékesítése, szervizelése területén. Webáruházainkban kínálunk szivattyúkat, áramfejlesztőket és elektromos hobby és professzionális kéziszerszámokat.
Nézze meg weboldalainkat:
http://www.szivattyuk.net /
http://www.szerszambolt.net /
http://www.szerszamnetshop.hu /
http://www.hidromaster.hu/



Elérhetőségeink

CímCím: 1037 Budapest, Bécsi út 267.
GPS: 47.551129, 19.030581
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06 (1) 453-0700, 06 (1) 439-0127

EmailEmail: info@hidromaster.hu

WeblapWeb: http://www.hidromaster.hu/

MEDICATOR HUNGARY KFT.

Bemutatkozás


Cégünk 1998 óta foglalkozik gyógyászati termékek,segédeszközök forgalmazásával.Üzletünk jól megközelíthető helyen,a csepeli piac területén található. ****** A nagyobb terjedelmű,tömegű eszközöket (pl.nadrágpelenka,kerekesszék) XIX.,XX.,XXI. kerületekbe ingyenesen házhozszállítjuk. ****** Az általunk forgalmazott főbb termékcsoportok:- otthoni ápolás eszközei: pelenkák,inkontinencia betétek,decubitus kezelésének és megelőzésének eszközei, szobai WC stb.- mozgásszervi rehabilitációseszközök:bot,mankó,járókeret,kerekesszék,térd-,boka-,csuklórögzítők, talpbetétek,medenceszorító övek, Kosmodisk,TENS készülék stb.- orvostechnikai eszközök:vérnyomás- és vércukorszintmérők,Bioptron lámpa stb.- gyógy- és kényelmi cipők,papucsok- mágnesterápiás eszközök- masszírozó eszközök.



Elérhetőségeink

CímCím: 1212 Budapest, Deák tér 1.
GPS: 47.431411,19.072841
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06-1-280-5408
Mobil: 06-30-989-6569
Fax: 06-1-280-5408

EmailEmail: medicator@t-email.hu

WeblapWeb: http://www.medicator.hu

Keresőszavak

üzlet   •   gyógyászati szaküzlet   •   gyógyászati segédeszközök   •   otthoni ápolás eszközei   •   gerinc ortézisek   •   végtag ortézisek   •   vércukormérők   •   vérnyomásmérők   •   mágnesterápiás eszközök   •   masszírozó eszközök   •   jade-köves masszázságy   •   talpbetét   •   mankó   •   bot   •   járókeret   •   kerekesszék   •   térd rögzítők   •   boka rögziíők   •   csukló rögzítők   •   medenceszorító övek   •   egészségügy   •   egészség   •   életmód   •   tanácsadás

MMSZ BOKSAY Kalibráló Laboratórium

Bemutatkozás


Az MMSZ-BOKSAY Korlátolt Felelősségű Társaság akkreditált kalibráló laboratóriuma az MTA-MMSZ Kft. kalibráló laboratóriumának jogutódjaként jött létre 2008-ban.
A Nemzeti Akkreditáló Hatóság által NAH-2-0290/2019 szám alatt akkreditált kalibráló laboratórium.
Az akkreditálás területei:
-villamos mérések DC és alacsony frekvencia, légnedvesség,
nyomás és vákuum, hőmérséklet, idő és frekvencia,
-mágneses fluxussűrűség.
A kalibráláson kívül foglalkozunk még anyagvizsgáló gépek és gázelemzők javításával is.



Elérhetőségeink

CímCím: 1119 Budapest, Etele út 59-61. 1.em.112. ajtó
GPS: 47.464273, 19.029452
Térkép (Google Map)

TelefonVezetékes: 06-1-481-1335
Mobil: 06-20-9732-413

EmailEmail: info@mmsz-boksay.hu

WeblapWeb: http://www.mmsz-boksay.hu