Társaságunk 2004 elején alakult. Fő tevékenységünk, az Afriso termékek forgalmazása mellett a veszélyes, maró illetve mérgező anyagokat tároló tartályok szerelése, vizsgálata, karbantartása, duplafalusítása (üzemanyagtárló tartályok esetében a nyugaton előszeretettel használt, környezetbarát PVC fóliatípusokat felhasználva). A meglévő tudást és kapcsolatrendszerünket, illetve alapítási eszménket a Németországban piacvezető Afriso Euro Index GMBH vezetőitől vettük át, amely szerint lendületesen, hatékonyan, eredményesen kell dolgoznunk ahhoz, hogy a jövőben minden partnerünk úgy emlékezzen vissza ránk: Érdemes volt velük együttműködnünk és a jövőben is ezt a céget választanám. Rengeteget dolgoznunk azon, hogy a jövőben az üzemeltetőkkel megismertessük a cégünk adta előnyöket. Ezen kívül szigorúan megköveteljük magunktól, illetve alkalmazottainktól a pontos munkát, mert ezen a szakterületen csakis ezek alapján értékelnek. Fő célunk, hogy az Európai Unió követelményeinek megfelelve a jövőben minden tartály megkaphassa az engedélyt az üzemeltetésre, de csakis akkor, ha ténylegesen jogosult rá. Nagy hangsúlyt fektetünk a környezetvédelemre, mert hiszünk abban, hogy ez a jövőben kifizetődő az üzemeltetőnek is.
Cím: 1115 Budapest, Kelenföldi út. 2. GPS: 47.471669,19.024735 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06-1-221-2496 Mobil: 30-616-1788 Fax: +36 1 321 3771 | |
Email: zsombok@afriso.hu | |
Web: http://www.afriso.hu |
Dinamikusan fejlődő cégünk fő profilja a pneumatikus elemek és levegős gépek forgalmazása. Kínáljuk a sűrített levegőt létrehozó, kezelő, és használó berendezések teljes választékát. Vállaljuk az általunk forgalmazott termékekből komplett rendszerek tervezését, kialakítását és szervizelését. Célunk, hogy partnereink piaci sikereit kölcsönös előnyök alapján rugalmasan, megfelelő minőségben, határidőre, kedvező áron teljesítsük. Munkánkkal a hidraulika, pneumatika, hajtástechnika és a gépépítés területein szeretnénk segítséget nyújtani a karbantartó szakembereknek. Vevőink kívánságára szakembereink megtervezik, - a mindenkori előírásoknak megfelelően - kivitelezik, üzembe helyezik az egyedi célgépeket, melyekre teljes körű garanciát, és szervizhátteret biztosítunk.
Cím: 1161 Budapest, Rákospalotai határút 31. GPS: 47.527344,19.149252 Térkép (Google Map) | |
Vezetékes: 06-1-401-0023, 06-1-286-3000 Mobil: 06-20-959-1054 Fax: 06-1-286-3000 | |
Email: info@szele-tech.hu Skype: szele.tech | |
Web: http://www.apneumatika.hu Facebook: megnyitás Egyéb: Szele-Tech.hu |